A Granvisus egykor a Szovjetunió legkedveltebb napszemüveg márkája volt 15 milliós eladással, 200 ezres rendeléssel az amerikai Kmart lánctól és bérelt hellyel Európa 6 legnagyobb gyártója között. Kényszerűségtől hajtva jutott idáig 20 év alatt az esztergomi szemüvegkeretgyár, hogy egy évtized múlva csődbe menjen. Hogyan jutottak be a világmárkák közé akkor, amikor a vasfüggöny mögötti Magyarországból maximum az Ikarust, a libamájkonzervet és a Tokajit ismerték? Glázer Tamás, a toretro.blog.hu szerkesztője utánajárt.
Magyarországon az 1930-as években kezdtek gyártani családi jellegű kisipari üzemekben igen kezdetleges módszerekkel. Ezek az üzemek – bár gyártották az akkori divat- és minőségi igénynek megfelelő kereteket, sem mennyiségi szempontból, sem a gyorsan változó divat igényei szerint nem elégítették ki a hazai piacot.
A második világháború után egy korábbi katonai laktanya helyén alapították meg a Szemüvegkeretgyár Állami Vállalatot Esztergomban. A vállalat Magyar Optikai Művek (MOM) részegységévé vált, ám nem sokkal később külön is váltak, 1970. július elsején pedig véglegessé vált a szakítás, a Granvisus Látszerészeti Eszközök Gyár önállóvá vált. Ekkorra a vállalat már 1300 dolgozót foglalkoztatott, ebből 900-an Esztergomban végezték a munkájukat. A fejlődés pedig a csillagos ég felé vette az irányt.
Forrás: Fortepan
Magyarországon az 1970-es években komoly színvonalú szemüvegkeret-gyártás folyt, évi kétmillió darab legyártására alkalmas gépi kapacitással.
A vállalat a külföldön jobban kiejthető és jobban is csengő Granvisus név alatt 1972-re a szemüvegkeretgyártásban élenjáró országokból (Olaszország, NSZK, Svájc) a legmodernebb berendezéseket szerezte be, melyekkel komolyan bővítették a portfóliójukat. Ekkor a fő csapásirány még az optikai keretek gyártása volt, melyből 2000 variáció készült 750 ezres darabszámban, és a teljes magyar piac kielégítése mellett az export is megindult. Nem sokkal később komoly fejlesztéseket hajtottak végre, és a gyártmányok között egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a műanyag és fémkeretes napszemüvegek.
A tündöklés
A Granvisus ekkor 28 országba exportált, és akkora hírnévre tett szert, hogy Vietnám 1974-ben egy komplett gyárat vásárolt tőlük. 1976-ban a Magyar Nemzeti Banktól 31,3 millió forint exportnövelő hitelt kapott. Ezzel a gépparkot alkalmassá tették a napszemüveggyártás felfuttatására.
Hiába szállítottak fennállásuk alatt csak a Szovjetunióba már több mint 15 millió szemüveget, a nyereség 1978-ban 14, egy évvel később 11 millió forintra csökkent. A vezetés rájött, hogy a szemüveglencsék gyártása az ő körülményeik között egyszerűen nem éri meg és így profiltisztításként, annak lehetőségét – a hozzá szükséges gépekkel együtt – a MOM-nak adták át. Azonban ez a lépés önmagában még nem volt elegendő. A cég tőkés import-export szaldója nagyon rosszul alakult. Míg a nyugati országokban kevés megrendeléshez és így kevés dollárhoz jutottak, a keretek alapanyagát csak ilyen országokból tudták – szintén dollárért – beszerezni. Ki kellett valahogy váltaniuk a nyugati importot. A gyár erre két lépessel reagált.
Egyrészt az egyik legnevesebb olasz céggel léptek kooperációra, melynek keretében alapanyagot kaptak kész napszemüvegekért cserében, valamint a már meglévő fémkeretes szemüvegek alapanyagának kiváltásához itthon kerestek társat. A kutatás végül eredményre vezetett és Székesfehérvári Könnyűfémműnél rátaláltak a keményalumíniumra. A vezetés valószínűleg varázs üveggömböt használt a trendek megjósolásához, ugyanis 1980-ban a legkeresettebb divatcikk éppen az alumíniumkeretes napszemüveg lett. Ebben az évben a Granvisus a New Yorki Optikai Kiállításon azonnal 90 ilyen modellt mutatott be, amikor a nyugati konkurensek közül alig ketten tudtak 1-1 típust felvonultatni. Nem csoda, ha a Kmart (a legnagyobb amerikai diszkont üzletlánc) a helyszínen 200 ezer darabot rendelt belőle. Európában szintén letarolta az esztergomi csapat a piacot és ebben az évben kerültek be a kontinens 6 legnagyobb napszemüveggyártójának elit ligájába. Saját sportegyesületet alapítottak és saját üdülőt építettek a Balatonnál, kevesebb, mint 30 évvel a 10 fős esztergomi indulás után. Csakhogy a tündérmese itt véget is ért!
A gyár – elképesztően tehetséges – vezetőségének ténykedése feltűnt a különböző minisztériumokban is, és egyszerűen egy nagyobb forgalmú (és éppen vegetáló) gyár élére nevezték ki őket. Az utódok – noha jó szakemberekként ismerték őket – közel sem voltak azonos súlycsoportban velük. Nem ismerték, és nem is nagyon értették a divatpiac brutális tempóját és más sajátosságait. A fejlesztések lassan elmaradtak, és velük együtt a nyugati megrendelések is.
A Granvisus márkanév pécsi útja
A Granvisus az 1980-as években egyszerűen kikerült az elit ligából, és mivel a magyar és KGST piac nem volt elegendő a megfelelő működéshez, hamar csődbe is jutott.
A 90-es évek derekán a brandet egy német cég vásárolta meg, ám végül nem kezdett bele a termelésbe. A gyár eszközparkja hosszú ideig kihasználatlanul, sértetlenül pihent a német cég telephelyén, míg rá nem bukkantunk. A még menthető gépeket korszerű technológiával felújítottuk, kiegészítettük saját fejlesztésű eszközökkel, amelyek együttes erővel teljes mértékben kielégítik a modern szemüveggyártás igényeit. Ám nem csupán a géppark esetében végeztünk értékmentést, a hajdani Granvisus márkanevet is Pécsre költöztettük.
Így találkozik műhelyünkben az időtálló technológia a modernizmussal, a múlt a jelennel, a múltszázad feledhetetlen formavilága a kortárs igényekkel.
Forrás: toretro.blog.hu